Interjú Miskolczi Zsanettel
Zsanett híve annak, hogy az apró lépcsőfokokat kell megmászni a műszempillás szakmában és így juthatunk el a valódi fejlődéshez.
Zsanett híve annak, hogy az apró lépcsőfokokat kell megmászni a műszempillás szakmában és így juthatunk el a valódi fejlődéshez.
Rebeka munka mellett kezdett el szempillaépítéssel foglalkozni, majd lassan a szakma szerelmese lett.
Viktória Győri partnerünk eredetileg közgazdaságtant tanult, majd a pillázás szerelmese lett. Munkája és anyagvásárlása során legfontosabb számára a minőség.
Mónika Budapesti partnerünk szereti a bevált, régóta tökéletesen működő dolgokat és azokat nehezen cseréli le. Így van például a Master műszempilla ragasztónkkal is.
Dominika 2023-ban kezdett el műszempilla építéssel foglalkozni. Rengeteg képzésen vett részt, így rövid idő alatt sikerült neki sokat fejlődnie.
Szandi az egyik legrégebbi partnerünk. 2021 óta foglalkozik műszempilla építéssel, Budapesten a 13. kerületben várja a szépülni vágyókat.
Ebben a bejegyzésben igyekeztünk összeszedni minden hasznos információt amire egy műszempillás versenyen szükséged van, emivel te is a nyertesek közé kerülhetsz.
Ebben a bejegyzésben összeszedtük az összes fontos információt amit érdemes megvizsgálnod a tökéletes műszempilla ragasztó kiválasztásakor.
Műszempillaszalon nyitás. Hogyan és mennyibe fog kerülni? Az alábbi cikkben összegyűjtöttükaz összes lényeges információt.