Sziasztok! Nagy Dominika vagyok, kozmetikus, szempilla stylist. Érden dolgozom saját szalonomban.
Bemutatkozás és személyes háttér
Hogyan és mikor kezdtél el foglalkozni a műszempilla építéssel?
2023-ban döntöttem el, hogy a szempilla építéssel szeretnék foglalkozni, így be is iratkoztam sminkes-szempilla építő képzésre, mellette pedig jó pár 1-2 napos tanfolyamot is elvégeztem. 2024-ben úgy döntöttem, hogy a kozmetikus képzést is elvégzem, és új szolgáltatásokat is bevezetek a szempilla építés mellé.
Milyen volt az első élményed, amikor először építettél műszempillát?
Amikor először fogtam csipeszt, úgy gondoltam ez nem nekem való és soha nem fog erre ráállni a kezem. Ráadásul liftingelt pillája volt a modellemnek így még nehezebb dolgom volt. 3 óra alatt sikerült kb. 10-10 szálat feltennem mindkét szemére. Ránézésre azt hittem milyen könnyű ez az egész aztán jött a feketeleves.
Az első önálló szempilla építésemre a mai napig emlékszem. Végig izgultam, remegett a kezem, izzadtam és azt hittem, mindig minden egyes vendégemnél így fogok izgulni. Ismételgettem magamban folyamatosan az oktatáson elhangzottakat.

Szakmai fejlődés és kihívások
Milyen képzéseken vettél részt, és hogyan fejleszted folyamatosan a tudásodat?
Az első évem pillásként szinte csak a képzésekről szólt, amit egyáltalán nem bántam meg, viszont most már jobban átgondolnám milyen képzéseken vennék részt. Az alap, és volume képzés után részt vettem pár korrepetáló tanfolyamon, ahol a saját hibáimra fókuszáltunk. Utána jöhettek a különleges effektek, majd egy verseny felkészítő képzés. Sok online képzésen is részt vettem webinarok formájában, ami szerintem nagyon hasznos tud lenni 1-1 témában. Babafejen is sokat gyakoroltam szabadidőmben illetve fanolni is a mai napig szoktam gyakorlásképp, gyorsítani és finomítani tudom így a mozdulatokat.
Mi volt számodra a legnehezebb dolog a szakmai fejlődésed során?
A maximalizmusom miatt soha nem tetszett egy munkám se, mindig profikhoz hasonlítottam magam, akik már 5-10 éve a szakmában vannak. Az elején nagyon megküzdöttem az idővel, 2,5-3 óra volt minden egyes szett (promade pillával), küzdöttem az izolálással. Az elején a tartóssággal is voltak gondjaim. Idővel vettem észre magamon az apró fejlődéseket, és hogy mennyit változott a munkám minősége.

Vendégkör és üzleti szempontok
Hogyan építetted fel a vendégkörödet?
Először csináltam szakmai oldalakat, és próbáltam szép, igényes képeket posztolni, és aktív is maradni. Megosztani pillanatokat a szalonból. Minél hangulatosabban próbáltam berendezni a helyiségemet, hogy jól érezzék magukat nálam a vendégek. Bevezettem az online foglalási rendszert, ami nagyon beindította a karrieremet, és szerencsémre hamar kialakult a vendégköröm. Az oldalaimon próbáltam mindig is hangsúlyozni a stílusomat, hogy milyen pillákat építek.
Milyen marketingeszközöket használsz?
Én Facebook oldalt és Instagramot használok. Néha használok fizetett hirdetéseket. Online foglalóm van, amit nagyon szeretnek a vendégek. Viszonylag rendszeresen posztolok, és a mai napig sokan érdeklődnek, és szeretnének hozzám jönni.

Anyagválasztás és eszközök
Milyen gyakori hibákat látsz a kezdő műszempilla építőknél amit az anyagvásárlás során elkövetnek?
Az elején szerintem mindenki beleesik abba a hibába, hogy minél olcsóbban szeretné beszerezni a szükséges dolgokat. Például Aliexpressről rendelt csipesz, műszempilla. És általában ezután jönnek a kudarcok, hogy nem tartósak a szettek, nem lehet fanolni a pillát, nem jól záródik a csipesz. Nagyon fontosnak tartom, hogy a műszempilla, a ragasztó és a csipesz is minőségi legyen. A munkánkat is nagyban megkönnyítjük így.
Mennyire vagy hajlandó kísérletezni az új technológiákkal és anyagokkal, vagy inkább a bevált eszközöknél maradsz?
Én nagyon szeretek kísérletezni, bármire nyitott vagyok amiben látok fantáziát. Így volt ez az uv technológiával, ami azóta is hatalmas szerelem és egyáltalán nem bántam meg hogy kipróbáltam. Kezdő koromban promade pillákkal dolgoztam, de mindig is érdekelt a fanolás, így azt is kipróbáltam, azóta pedig már alig használok promade pillát. Úgy gondolom, hogy nyitottnak kell lennünk az újdonságokra, ebben a felgyorsult világban, szinte mindig jön valami új anyag/technika.

Trendek és jövőkép
Van olyan technika vagy stílus, amit most kezdenek el felfedezni, és szerinted hamarosan népszerű lesz?
“Half Set” Az a styling, amikor a szett csak félig van felépítve, közepétől a külső szemzug felé. Külföldön már láttam, de itthon még nagyon keveset.
Ha bármit megváltoztathatnál a műszempilla építés iparágában, mi lenne az?
Az allergiát 😅 Hogy se a vendég, se a stylist ne legyen allergiás a ragasztóra. Egy olyan ragasztót gyártani, amiben semmi káros anyag nincsen, de brutál tartós szetteket lehet vele építeni.
Személyes zárókérdések
Van valamilyen rutinod vagy szokásod, ami segít a koncentrációban és a precíz munkavégzésben?
Szeretek mindig pontosan és ugyanúgy előkészülni, van amikor előre megtervezem időtartamra, hogy mennyi idő alatt kellene egy szektort felépítenem. Szeretek a nehezebb részekkel kezdeni (belső, külső szemzug)
Milyen mottó vagy életfilozófia szerint dolgozol nap mint nap?
“Minden lépés számít, még akkor is, ha aprónak tűnik.”
+ Extra kérdések
Milyen lenne az álomszalonod, ha bárhogyan berendezhetnéd? Hol lenne?
Biztos, hogy tengerpart közelében lenne, egy olyan országban ahol szinte mindig meleg van. A szalon stílusa letisztult, de pálmafa vagy citrom (mindkettő 🤭) dekor nem hiányozhatna az álom szalonomból.
Milyen tanácsot adnál a saját magadnak, amikor még kezdőként léptél be ebbe a szakmába?
Kitartás, türelem, alázat de ami a legfontosabb, hogy ne akarj mindent azonnal!
Illetve amit később tapasztaltam meg, és ez így van jól:
“Mindenkinek van egy pillása de… Te nem vagy mindenki pillása!